Vincze Gábor kétszeres paralimpiai bronzérmes parajudós tartott érzékenyítő judobemutatót és foglalkozást a Sport Start Kör SE meghívására a Vasvári Pál Általános Iskolában. Ezen különleges alkalomból adott interjút a Feol munkatársának, többek között arról is beszélt, hogy fogadják az ép emberek a judo látássérülteknek kialakított változatának bemutatását.
– Az imént tartottál egy igen érdekes érzékenyítő foglalkozást a diákoknak, ahol bemutattad nekik a judót. Mik voltak az első benyomásaid ezen az alkalmon? Hogy fogadtak téged a gyerekek?
– Nagyon szimpatikusak voltak a fiatalok – válaszolt Vincze Gábor. – Meg is lepett, hogy mind magatartásban, mind figyelemben mennyire figyelték amit mondtam. Lehet, hogy egy kicsit magamra is vontam a figyelmüket, mert lejött közéjük egy olyan látássérült, vak ember, akivel azért nem minden nap találkoznak.
– Nagyon sokféle iskolában tartottál már ilyen jellegű foglalkozást. Van különbség abban, hogy hogyan élik meg ezt az alkalmat az ép és a más tanulók?
– Általában speciális iskolákban tartok ilyen jellegű beavatást a judo világába, ahol főként valamilyen fogyatékossággal küzdő gyerekek vannak, és nagyon különbözőek a fogadtatások. Például voltam olyan iskolában, ahol kifejezetten azok a gyerekek voltak, akiket már más iskolából eltanácsoltak. Amikor az adott iskola minden osztálya ott van, azért az elég durva tud lenni, de velük is meg lehet találni a közös hangot, és én azt mondom, hogy aki ott megtalálja, az mindenhol. Amikor egy sima általános iskolában tartok ilyen alkalmat, mint jelen esetben is, az elején egy kicsit félnek és idegenkednek, de ez teljesen normális. Ez szerintem olyasmi érzés lehet, amikor egy vak áll a járdán, és az emberek nagy része fél odamenni és megkérdezni, hogy segíthetek-e átkísérni. Szerintem sokkal jobb, ha ezt ilyen fiatal korban megtapasztalják, minthogy ugyanígy fog érezni mondjuk negyvenöt évesen is, mert ha ezen általános iskolában túllendülünk, akkor utána a későbbiekben sem lesz probléma ezzel.
– A mindennapok során mennyire veszik észre azt az emberek, hogy te nem látsz gyakorlatilag semmit? Mert ahogy a tatamin mozogtál, akár azt is hihetné a külső szemlélő, hogy teljesen jól látsz.
– Ez egy kétélű fegyver. Mert hogyha eljátszom, hogy jól látok vagy egyáltalán megpróbálok megfelelni a látótársadalomnak, akkor lehet, hogy van egy csomó félreértés. Ezt sokszor túl is toltam, emiatt volt egy csomó félreértés, sértődés, például, hogy ha egy ismerősre nem köszönök rá az utcán. Így aztán az idő elteltével megtanultam azt mondani, hogy igen, én látássérült vagyok, és nem foglak látni. Viszont már annyira jól belejöttem ebbe, hogy mégis úgy élek, ahogy egy látótársadalom „megköveteli”. De ma már közlöm azt, hogy látássérült vagyok, és akkor így a félreértések elkerülhetők. Bár van, aki azt mondja, hogy még így sem hiszi el, hogy nem látok.
– Miért ajánlanád a judót kipróbálásra?
– Mert szerintem nagyon sokoldalú ez a sportág. Például azért, mert nemcsak erőt, kondicionálást, hanem figyelmet, rendet, tanít. Valamint van egy csomó tradicionális dolog, ami nemcsak a testi dolgokra helyezi a hangsúlyt, hanem a lelkire is. Amellett pedig annyira sokrétű, hogy adott esetben egy teljesen siket és vak ember is tud küzdeni. Elég kevés olyan sportág van, ami úgy működik, hogy szinte bármilyen adottsággal lehet űzni.
Forrás: judoinfo.hu
Fotó: Fehér Gábor